A Dunaferr otthonában lépett ma pályára U17-es fiú csapatunk. Két mérkőzést játszott együttesünk, a Székesfehérvár MÁV Előre ellen jól kezdtek a fiúk, de a mérkőzés előrehaladtával kidomborodott a két csapat közötti erőkülönbség. Az első és harmadik játszmában is színvonalas, küzdelmes játékkal tudtunk a végjátékig lépést tartani ellenfelünkel, de a bravúr nem sikerült, a papírforma érvényesült 3:0 arányú fehérvári győzelemmel. A második mérkőzésen a Dunaújváros ellen végletekig kiélezett csatát vívtunk, megnyertük az első játszmát, majd egyenlített a Dunaferr, aztán újra nálunk volt az előny, de a negyedik felvonásban sikerült ismét kiegyenlítenia DSE-nek, az ötödik játszmában pedig 16:14-re maradtunk alul a fejér megyeiekkel szemben. Szabó Péter, másodedző kiemelte a csapat lelkesedését és Óhidi Richárd játékát, aki mindkét mérkőzésen kimagaslót nyújtott.
MÁV Előre RA – Sümeg-Dabronc 3:0 (18,13,18)
DSE – Sümeg-Dabronc 3:2 (-22,14,-27,11,14)
Csapatunk tagjai: Tóth Bálint, Cserép Tamás, Kuti Benjámin, Németh Áron, Óhidi Richárd, Szabó Csongor, Bödör Bence Norbert, Varga Gergő, Gál Bence, edzők: Nagy Péter Márk, Szabó Péter