Hazai pályán játszott U15-ös csapatunk az OGYB III. osztály Nyugat középszakaszának tornáján az “I” csoportban. A BTDSE csapata nem érkezett meg, így lányaink két mérkőzést játszottak. A Zalaegerszeg ellen 2:1 arányú vereséget szenvedtünk, majd 3:0 arányban sikerült győznünk a Dág ellen. Az MRSZ nem küldött játékvezetőket, így a csapatok edzőinek beleegyezésével egyesületünk U17-es korosztályos válogatott játékosai, Németh Áron és Cserép Tamás vezették a mérkőzéseket, nekik ezúton is köszönjük szépen a munkájukat!

Szabó Tamás, vezetőedző: “Az első mérkőzésünkre rányomta bélyegét a sok hiányzónk és betegünk távolléte, de még inkább a feladónk, Czotter Angelika kézsérülése, ezért át kellett szervezni a felállást és a posztokat. Ez meg is zavarta a lányokat, melynek az eredménye egy 2: 1-es vereség. A második mérkőzésen fájdalmai ellenére az előkészítő játékosom vállalta a feladó posztot és ezáltal mindenki az eredeti helyén játszhatott. Meg is lett az eredménye, szép, mutatós megoldásokkal, erőteljes támadásokkal sikerült győzelmet elérni.”

Sümeg-Dabronc Sárga – ZTE Röplabda Klub 1:2

Sümeg-Dabronc Sárga – Dág KSE 3:0

Sümeg-Dabronc Sárga – BTDSE 3:0

Sümeg-Dabronc Sárga: Resperger Dóra Leila, Bernáth Réka, Zuggó Letícia Kíra, Kenyeres Jázmin, Kiss Blanka, Czotter Angelika, Ignácz Mónika Ramóna, edző: Szabó Tamás

Facebook Hozzászólások